A rögbi hazája Anglia, ahol a parasztok felfújt disznóhólyaggal játszottak valami labdarúgás-pankráció-féle játékot. Ez a játékfajta később eljutott a híres kollégiumok falai közé, ahol különböző – iskolánként változó – szabályok szerint játszották, lényegesen finomabban, mint a parasztok.

A legenda szerint a Rugby városában (Londontól északnyugatra 170 km-re) lévő kollégiumban egy William Webb Ellis nevű diák a futballmeccs végét jelző csengőt hallván, felkapta a labdát és berohant vele az ellenfél kapujába. 1823-ban ezzel az akcióval megteremtette az új játék alapjait. A diákok kialakították a szabályokat és mivel ezekkel a szabályokkal terjedt el a játék, így a sportág Rugby városáról kapta a nevét. Ekkoriban még húszan játszottak egy csapatban és a pontozás is eltért a jelenlegitől. A végleges forma 1873-ra alakult ki.

A jelenlegi szabályok:

A rögbit 2, egyenként 15 fős csapat játssza. A játékidő kétszer 40 perc, 5 perc szünettel. Előírás, hogy a szünetben a játékosok nem hagyhatják el a pályát, és az edző nem mehet be a játéktérre. Bajnoki rendszerben a győzelem 2, a döntetlen 1 pontot ér, a vesztes nem kap pontot. A rögbit füves (alsóbb osztályban puha talajú) pályán játsszák, amelynek hossza 100 m. A 2, min. 5, max. 10 m hosszú célterület szélessége 69 m.

A pálya végén van a célvonal, mögötte 5–10 m-re a célterület. A játék célja, hogy a bőrből készült tojás alakú, levegővel felfújt labdát az ellenfél célterületére bejuttassák és ott azt letegyék úgy, hogy egy pillanatban a labda egyszerre érintse a pályát és a játékos kezét vagy felsőtestét. Ez a „cél”. A célvonaltól a pálya közepe felé van a „22-es” terület. Ez a célvonaltól befelé mért 22 m-es pályarész.

A középvonaltól a célterület felé 10 m-re húzzák meg a 10 m-es vonalat. Kezdéskor az ellenfél játékosai e vonal mögé állhatnak.

A pálya oldalvonalával párhuzamosan mindkét oldalon 5–5 m-re egy-egy szaggatott vonalat húznak, ezzel jelezve, hogy bedobáskor – egy játékos kivételével – hová állhatnak fel a játékosok.

A célvonalon állítják fel a H alakú kapukat. Szélességük 5–6 m, a vízszintes vonal magassága 3 m, a felső szár magassága nem meghatározott, de min. 0,4 m. A futballal ellentétben a labdát nem az alsó részre, hanem a H alakú kapu vízszintes léce és a felső két szára közé kell berúgni.

A mérkőzés során a pontok elérésével alakul ki az eredmény. A bevitt „cél” (gól) 5 pontot ér. A cél elérésekor a célt bevitt csapatnak jutalomrúgás jár. A jutalomrúgást a 22-es vonalról végezhetik, ahol a célterületen a labdát letették, annak a pontnak a középvonal felé történő meghosszabbításán a 22-es vonalra kell a labdát leállítani.

Ha a labdát a célterületen a kapu mögött teszik le, a célvonaltól 10 m-re lehet a jutalomrúgást elvégezni. Ezért igyekszenek a célt bevivő játékosok a pálya közepe felé jutni, mert úgy könnyebb a jutalomrúgást elvégezni. A jutalomrúgásért – ha az bemegy a kapuba – 2 pont jár.

Bizonyos szabálytalanságokért szabadrúgás jár. A csapat eldöntheti, hogy megjátssza a labdát, vagy kapura rúg. Kapura rúgás esetén 3 pont érhető el. Ugyancsak 3 pontot kap a csapat az eredményes „droprúgás” esetén is. A droprúgás az, ha a játékos a földről felpattanó labdát a kapura rúgja. Ez úgy is történhet, hogy a játékos a kezében lévő labdát leejti maga elé és az így felpattanó labdát rúgja kapura.

A játék célja tehát a labda célterületre juttatása. A kezdő csapat a labdát előrerúgja, és a csapat játékosai azt igyekeznek a célterületre juttatni. A játékos a labdát előrerúghatja vagy kézben előre viheti. Ha a játékost megtámadják, a mögötte lévő játékosnak – hátrafelé! – passzolhatja a labdát. Ha a játékos a kezéből előreejti a labdát, akkor az ellenfél javára „tolongás”-t ítélnek. A labda vonala tulajdonképpen a lesvonal. Az a támadójátékos, aki a labda előtt tartózkodik, nem avatkozhat játékba (ezt a pozícióját a tarkójára tett két kezével jelzi). Ha a támadójátékos a labdát előrerúgja, a csapatból csak ő játszhatja meg, csapattársai csak akkor avatkozhatnak játékba, ha ő már megérintette.

Ha a labda az oldalvonalon túlra kerül, akkor az ellenfél bedobással hozhatja játékba a labdát. Ha a kirúgás vagy dobás előtt a labda lepattan a játéktéren a földre, akkor onnan történik a bedobás, ahol a labda elhagyta a játékteret, ha a labda lepattanás nélkül jut ki, akkor az elrúgás (dobás) helyének vonalából kell a labdát bedobni. A bedobásnál – az oldalvonaltól 5 m-re – 2, max. 5 játékos áll fel mindkét csapatból úgy, hogy közöttük, a bedobás vonalában 1 m-es ún. folyosó van.

A bedobó játékosnak a „tojást” e folyosóba kell dobnia. A bedobott labdát bármelyik csapat megszerezheti. Ha a bedobás a folyosón kívül a saját játékoshoz jut, úgy a bedobást a játékvezető „pártos”-nak ítéli, és az ellenfél javára tolongást ítél. A 2 csapat felállása előtt villámgyorsan is elvégezhető a bedobás, azonban ezt az ellenfél igyekszik megakadályozni.

A labdát előrevivő játékost az ellenfél védői bármilyen módon szerelhetik. Megfoghatják, földre ránthatják, ún. „mélyfogással” a lábát elkaphatják. Tilos azonban a játékost a nyakánál fogva lerántani. Ezért szabadrúgás jár. Ha a játékos a földre kerül, mindkét csapat tagjai igyekeznek a labdát megszerezni, ilyenkor alakul ki a „nyílt” tolongás. A nyílt tolongásban a játékosok megkísérlik az ellenfeleket a labda fölül eltolni, és a tolongásból így kikerült labdát a földről felvéve megjátszani. Ha a labdát nem tudják megszerezni, akkor a játékvezető az ellenfélnek ítél tolongást.

A tolongásban általában 8–8 játékos áll egymással szemben. (Azért általában, mert a szabálykönyv csak az első 3 játékost említi, de az íratlan szabály szerint 8-an állnak fel.)

A tolongás tagjainak külön-külön feladatuk van. Az első sor: középen a sarkazó, kétoldalt a 2 pillér. A 2 csapat „első sora” akaszkodik egymásba, s várja a bedobott labdát. A pillérek nyomják el az ellenfél tolongását (természetesen a mögöttük álló 5 játékos tolóerejét felhasználva) a bedobott labda fölül, míg a sarkazó igyekszik a bedobott labdát a tolongás hátsó emberei felé sarokkal hátrarúgni. A második sor: 2 – a négyes és az ötös – játékos, fő szerepük a tolongás (rövidítve: toli) előretolása. Az ő elnevezésük egyszerűen „második sor”. A harmadik sor: középen az összefogó. Ő a nyolcas. Két szélen a leválók.

A tolongásba a kilences játékos dobja be a labdát, és ha a tolongás hátsó emberei a tolit a labda fölül eltolták, a kilences felveszi, és a hátvédeket – ők az ún. „háromnegyed” és négyen vannak – indítja.

A 4 hátvéd mögött 2 fogó játékos igyekszik megszerezni az ellenfél által hosszan előrerúgott labdát. Ha ők hibáznak, és az ellenfél játékosa gyorsan eléri az általa előrerúgott labdát, akkor a védő csapat közvetlen veszélyben van, mert a fogó játékos mögött a védő csapatból már senki sincs, csak az ellenfél által elérni kívánt célterület.

A mérkőzést 1 játékvezető vezeti 2 partjelző segítségével. A mérkőzés lehet bármilyen küzdelmes, a csapatok sorfalat állva köszöntik egymást, s úgy vonulnak le a pályáról taps közben.

A rögbi tehát különvált a labdarúgástól, egészen más szabályokkal, egész más labdával, nagyrészt más pályán és több játékossal.

A rögbi a brit szigetről hamar átterjedt a kontinensre és főleg az angol gyarmatokra. Egyre több országban játszották, megalakult a nemzetközi szövetség is. Az amatőr sportág mellett létrejött egy professzionális irányzat is, mely a „liga” néven ismert. Abban 13 játékos játszik egy csapatban, viszont az amatőr rögbinél kissé gyorsabb a játék.

A rögbi főleg az angolszász és az európai országokban terjedt el, majd a volt brit gyarmatbirodalom országaiban. Nyugat-Szamoán például 170000 emberből 5250-en rögbiznek, 15 klub 95 csapatában. Sokan a híres új-zélandi csapatokban játszanak.

A sportágnak 2 nemzetközi szövetsége van. A francia irányítású és szervezésű FIRA főleg az európai (kivéve a szigeteket) és mediterrán csapatokat tömöríti, míg az IRFB az angolszász és nemzetközösségi országok nemzeti szövetségeit. A 2 szervezet egyre inkább közeledik egymáshoz, mivel sok ország mindkét szövetségnek tagja. Együttműködésük kiváló példája a rögbi-világbajnokságok (hivatalos nevükön: Világ Kupák) közös megszervezése.

A rögbi-világbajnokság kései megrendezésére nemcsak a 2 nemzetközi szövetség léte a magyarázat, hanem a sportág amatőr státusa és az ebből következő ún. „tesztrendszer” is. Ilyen tesztrendszer Európában az Öt Nemzet Tornája (Anglia, Wales, Írország, Skócia, Franciaország), délen a Bledisoe Kupa (Új-Zéland, Ausztrália stb.).

A FIRA ezeken túlmenően Európa-bajnokságokat is szervez 1992-től 4 csoportban. Ezen indul – a megszűnt NDK helyett – Magyarország is.

Hazánkban a rögbit már az 1930-as évektől ismerik bemutató mérkőzésekből. A sportág igazán az 1960-as években kezdett terjedni.

Csaknem 3 évtizedes, egyenetlen fejlődés után 1990. márc. 15-én alakult meg a Magyar Rögbi Szövetség, 9 nagyobb klub részvételével. A szervezet tagja mindkét nemzetközi szövetségnek. Az 1990/91. évi idénytől működik a 2 osztályos bajnokság, amelyben mintegy 500 igazolt játékos szerepel.

(arcanum.com)